Barion Pixel

Gyönyörű őszi időnk van ebben az évben, az időjárás nagyon kegyes volt velünk eddig. Sütkéreztünk a napsütésben, miközben a levelek már sárgulnak-barnulnak, de az igazi színkavalkád még csak most következik majd! 

Az otthonunkba akarva-akaratlan, lassan bekúsznak az őszi díszek, hiszen a lelkünkben már ősz van – na meg a gyerekeink nem tudnak úgy elmenni egy gesztenyefa mellett, hogy ne hozzanak haza pár szemet belőlük.  Nem tudom, Ti hogy álltok gesztenye-készlettel, nálunk a fiúk gesztenye gyűjtő projektbe fogtak, naponta számolják, hogy kinek van több – én 168-nál elvesztettem a fonalat… És ezt vegyük ugye kétszer, két gyerek lévén. Így már az őszi dekoráció akár teljes egészében meg is van, lakás mérettől függően!

Na de mit csináljunk, ha ettől komplexebb dekorációra vágyunk? Nekem szívem csücske az ajtókoszorú, de most nézzük a tököket, amivel lépten-nyomon összetalálkozunk. Igen, nagy kísértésnek vagyunk kitéve, előbb-utóbb biztos mindenki beszerez egy vagy több szépséget belőlük.

Sokaktól hallom, akiknek kertjük van, hogy saját dísztök ültetvénnyel rendelkeznek. A tavasszal elvetett magokból csodaszép, színben és formában rendkívül változatos tökök fejlődnek. Narancs, zöld és fehér színek, kerek, hosszúkás, sima, rücskös, barázdált, csíkos, egyenes, kunkori.

disztokok

Fotó: Juhász Gábor

1. Az egyszerű dekor

A legegyszerűbb, amit a kis dísztökökkel kezdhetünk, hogy ráhelyezzük őket egy tálcára vagy tányérra, körülvesszük pár gesztenyével vagy más gyűjtött terméssel, pl. csipkebogyóval, vadnaranccsal. Tehetünk mellé színes leveleket és máris őszi hangulatot varázsoltunk.

Tipp:

  • Használjunk színben a tökökhöz illő tálcát vagy rusztikusabb, fa alátétet. Én különösen szeretem ezt a mély barna fa tálcát, amit még jó régen az IKEÁ-ban vásároltam. Ősszel és télen is jó hasznát veszem.  A tökök mellett ezen most szárított sáfrány virág kapott még helyet, mely ugyan a nyarat idézi, narancs színű virágjával kiválóan illeszkedik az őszi hangulatba.
  • Ha van otthon nagyobb méretű fa korongotok (vaskosabb fa szelet), akkor erre is ráhelyezhetitek a kis tököket.

disztokokfakorongon

Dísztökök fakorongon

Fotó: Nonza Virágdekoráció

 

Dísztökök fatálcán

Dísztökök fatálcán 

Fotó: Nonza Virágdekoráció 

 

2. Nagyobbak az ajtó elé

A kicsik után jöjjenek a nagyok! Ez is egy egyszerű megoldás, ha nem érzel magadban dübörgő kedvet az alkotáshoz vagy csak egyszerűen nem fér bele az idődbe, hogy egy komplexebb dísz hozzávalói után futkossál.

Vásárolj egy nagyobb méretű tököt és helyezd az ajtód mellé egy szép őszi cserepes növény társaságában!

Tipp:

  • Ha a pénztárcád engedi, két tökkel még szebb, ezeket érdemes különböző méretűre választani.
  • Egy nagyobb méretű krizantém, esetleg egy Calluna mellé helyezve öröm lesz megérkezni az otthonodba! Ugye, milyen idilli?

 

ajtoelottitokdisz

Tök dekoráció a bejárati ajtónál 

Forrás: https://www.allaboutblanks.com/blankshop/pc/Pumpkin-Door-Hanger-or-Wall-Hanging-p29797.htm

 

3. Kis asztaldísz

Ha úgy gondolod, szívesen hoznál létre egy kisebb méretű saját kezű alkotást, amit akár a munkahelyeden, akár otthon az asztalodra helyezhetsz, Neked ajánlom a következő megoldást.

Fogj egy őszi hangulatú kaspót vagy kosarat, helyezz bele száraz tűzőhabot és mehet bele egy kisebb méretű tök, valamint mellé őszi hangulatú dekorációs elemek, termések.

Tipp:

  • Ha nem szeretnél magad bajlódni vele, keress készen kapható őszi készítményt a kedvenc virágüzletedben!
  • Ha szeretnéd magad elkészíteni, de a beszerzés terhét szívesen letennéd a válladról, vegyél részt őszi asztaldísz készítő workshopon! WORKSHOPról további információ itt: https://www.facebook.com/events/440402463499050/  

Sárga tök asztaldísz kosárban

Kis őszi asztaldísz sárga tökkel kosárban

Forrás: Nonza Virágdekoráció 

 

Őszi asztaldísz narancs-zöld tökkel kosárban

Őszi asztaldísz narancs-zöld tökkel kosárban

Forrás: Nonza Virágdekoráció

 

4. Tök & virág avagy asztaldísz nagyobb méretben

Ha nagyobb díszt szeretnél, esetleg ajándékba szánod és szeretnél valami különlegesebbet, jöhet az élővirággal díszített tök! Tök és virág?! Hogyan? Ez most hogy jön össze? – kérdezed magadban.

Kiválóan kiegészítik egymást és még attól sem kell tartanod, hogy pár nap múlva tönkre megy a dísz. A tök kivájt belsejébe ugyanis vizes tűzőhab kerül, amibe tetszőleges fajtájú és színvilágú virágokat tűzünk. A virágokat a tök lefejezett teteje keretezi.

Tipp:

  • Ha valamelyik virág elhervad, könnyen frissre cserélheted és még tovább gyönyörködhetsz a virágos tökben. Érdemes a vizet időnként felülről, óvatosan pótolni, de sose öntsük nyakon nagyobb mennyiségű vízzel! Ha hortenzia is van benne, amellett, hogy gyönyőrűen díszít, szépen is szárad a kompozícióban.
  • Ennek a dísznek az elkészítését érdemes szakképzett virágkötőre bízni vagy ha magad szeretnéd elkészíteni, arra is van lehetőség workshop keretében, ahol segítő kezek között leszel és lépésről lépésre látni fogod, mit kell csinálni. WORKSHOPról itt találsz további információt:  https://www.facebook.com/events/2142694876029719/

Őszi asztaldísz - tökök virággal díszítve

Őszi asztaldísz – tökök virággal díszítve

Forrás: Nonza Virágdekoráció 

 

5. Tök kaspó

Végezetül pedig, hogy a virágnál is maradjunk, a mindenki által ismert töklámpások helyett egy olyan megoldást mutatok Nektek, hogy a tököt akár cserepes növény tartójaként is használhatjuk. Válasszunk egy megfelelő méretű tököt, vágjuk le a tetejét a kellő magasságban, majd vájjuk ki alaposan a belsejét, hogy minél kevésbé induljon romlásnak a belseje. Egyszerű, de nagyszerű megoldás az őszi szezonra!  

 

Virágtartó tökből

Virágtartó tökből 

Forrás: https://hu.pinterest.com/pin/237635317813263224/?nic=1

 

+1:

Ráadásként pedig, még sok-sok dekorációs ötletre bukkanhattok a következő oldalon (pókos, gombos, textiles, lámpásos): https://hu.pinterest.com/pin/237635317813263224/?nic=1

Jó ötletelést, kreatív hozzáállást és kitartást kívánok Nektek! Nincs más hátra, mint tökökre fel!